
|
Shámi mindig élvezte a táncot. Balettintézetbe szeretett volna jelentkezni, szülei azonban nem engedték, mondván, abból hamar kiöregszik az ember. Próbálkozott különféle népek táncaival, társastánccal, de nem találta meg bennük azt, amire igazán vágyott. Zavarta a szigorú koreográfia , hogy saját érzelmeit nem viheti be mozdulataiba. Azután egy meditáció során Sháminak szólították, s ettől kezdve valami megváltozott benne. Zsigereiben érezte a táncot, s élete részévé vált. Akkor határozta el, hogy azt az érzést, amit ő ilyenkor átél, másoknak is megtanítja.
|
|
- Az öncélú tudáson nincs áldás – mondja - Van, aki azért jön ide, hogy komplexusait, zárkózottságát leküzdje, mások csak mozogni szeretnének.
- Tényleges koreográfiát nem tanítok – folytatja – csak egyes mozdulatelemeket különféle kultúrák táncaiból. Ezeket ki-ki maga fejleszti tovább. Minden attól függ, hogy ki milyen mértékben tud kinyílni, és mennyire alkot harmonikus egységet a teste, a szelleme, a lelke.
A tánccsoport indulásakor váratlanul meghívást kapott egy fellépésre, de neve még nem volt a csapatnak. Ekkor választották a Shámisztikus nevet. A fellépések előtt, mivelhogy nincs koreográfia, csak a történetet és a színpadképet beszélik meg, az egyéni táncok, pedig improvizatívak.
- Minden táncunk egy és megismételhetetlen. Ilyen szempontból az együttesünk valóban egyedülálló – mondja Shámi.
Egyediségük miatt kezdetben falakba ütköztek. Ő azonban belevágott, s még a Váci Siketek Intézetében is elkezdte tanítani a hallássérült gyerekeket. Ezt a korszakot élete egyik legteljesebb időszakának tekinti.12-14 éves gyerekekkel foglalkozott. Shámi szerint az itt tapasztaltak is alátámasztják azt, hogy az embernek belülről kell éreznie a táncot, és ettől válik harmonikussá, egyedivé a mozgása.
- Volt olyan lány, akinek a mozgásán egy idő után nem lehetett észrevenni, hogy siket.
Teljes mértékben a tánccal szeretne foglalkozni a jövőben.
Amint kimondja az utolsó szót, máris feláll, bekapcsolja a zenét, és teljes átéléssel elkezd táncolni. Mert a zsigereiben van.
Szöveg:
Biczó Henriett |
|