Első "látásra" szerelem...

Mindig emlékezni fogok az első táncórára Sháminál. Akkor és ott született meg bennem az érzés, az a magával ragadó túláradó lelkesedés, hogy én ezt kerestem, egész addigi életemben.
Azóta sok év telt el, és ez a hév megmaradt, átalakított, formált és csiszolt. Átsegített a nehézségeken és megszépítette napjaim.

Szavakkal nehéz kifejezni azt a csodát, amit a tánc által, Shámi közvetítésével kaptam. Ha csak egy kis töredékét megmutathatom és átadhatom másoknak, boldoggá tesz, hogy ők is részesülhetnek ebből az áldásból.

Számomra az improvizáció az a kivételes eszköz, amely szabad teret ad az önkifejezésnek. Eggyé válni a zenével, átadni magamat és hagyni, hogy vigyen a zene üteme és lüktetése, számomra ez az igazi szárnyalás, ez kapcsol ki igazán, és ez jelenti az igazi szabadságot.
A tánc időkapuján átlépve, eggyé olvadva a zenével és a mindenséggel, leomlanak a szabályok és a korlátok.

Megszűnik az idő és a tér, és a létezés csupán egyetlen csodálatos rezdüléssé válik. Lehullik minden álarc, és feltárva legbelsőbb titkait, csak a lélek marad, mely szabadon szárnyalva, mezítelen szépségében mutatkozik meg, láthatóvá téve a láthatatlant, a lényeget, amelyre nincsenek szavak.
Számomra a legkedvesebb idézet Shámitól:

" Mesterei vagyunk lelkünk virágainak, csillagesőben táncoljuk át az életünk."

Amikor táncolunk, lelkünk virágait bőkezűen hintjük szét, és a csillageső mely megfényesíti azokat. Csillagvirágpor hullik lépteink nyomán, ami utunkon mindenhol elkísér.
Lépésről-lépésre, rezdülésről-rezdülésre, minden ütem szívünk hangja. Lényünk legbensőbb valója tánc, lüktetés. Táncunkban benne van minden, ami szépség és gyönyörűség. Maga az élet pedig, egyetlenegy és megismételhetetlen, csodálatos improvizáció, mely a dimenziókon való pillanatnyi áttűnés.

Sok-sok puszi, Mesi